
Honvédelmi és sportnap
Iskolánk már 2. éve sikeresen pályázott egy sporttal és honvédelemmel foglalkozó témanap szervezésére. Idén szeptember 27-én pénteken vártuk a tanulókat a programokra. Nyolc helyszínen színes programokkal találkozhattak.
Az ArsEnsis egyesület két lelkes tagja a lovagkor kultúrájával és fegyvereivel ismertette meg az ötödik és nyolcadik évfolyam tanulóit. Foghattak a kezükbe kódexet, kipróbálhatták az egyszerűbb vívótechnikákat, sőt párbajt is vívhattak egymással a lovagi kor szabályai szerint.
A Honvédség veszprémi alakulatától 3 egyenruhás katona érkezett, akik a korszerű fegyvereket mutatták be a hetedik, nyolcadik évfolyam diákjainak. Sajnos az idő megtréfált minket, ezért a fegyverek kipróbálására nem volt lehetőség, de így is érdekes volt látni, kézbe venni a modern haditechnika eszközeit.
Az ötödik évfolyam tanulói a Vincze Judo Club bemutató edzésén vettek részt, ahol hamarosan közösen gyakoroltak a különböző korú gyerekekkel. A bemelegítés után párosharcra is sor került, ahol mindenki bátran birkózhatott ellenfelével az edző felügyelete mellett.
A harci technikák mellett ügyességi feladatok is vártak a felsősökre. A Rendőrség tisztjei kerékpáros ügyességi pályát állítottak össze a gyerekeknek, amin bringával és rollerrel is végig lehetett menni. Volt olyan osztály, akik eszköz hiányában "vak kígyóként" vonultak rajta végig, nagy derültséget keltve a nézőkben. A gyakorlat mellett kerékpáros kresztesztet is kitöltöttek a gyerekek. Minden osztályban volt hibátlan megoldás, ők jutalomban részesültek.
A sportolás kiemelt célja volt ennek a napnak, így minden osztálynak kellett 2024 métert teljesítenie a pályán, és labdapárbajt vívnia a tornateremben. Pihenésképpen az idei év magyar olimpikonjainkról is megemlékeztünk, egy párosító feladat, és egy videóösszeállítás segítségével. Paralimpikonjainkról sem feledkeztünk el.
Úgy látjuk, tartalmas, élménygazdag nap volt. Köszönjük a lehetőséget!